üdvösségi bizonyosság: A bizonyosság ált. adva van az erős reménnyel, s ez kiolvasható az egész Szentírásból. A vita a protestantizmussal indult el, mert ők Pál ap. tanítását a hagyománytól eltérően fejtették ki. Luther szerint a bűnös ember egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által, egyéni tettei nélkül válik igazzá, amennyiben Isten fölmentő ítélete vonatkozik rá, s ez úgy hangzik, mint abszolút bizonyosság. Itt nem kap helyet a tettekre vonatkozó isteni jutalmazás v. büntetés. Pál ap-nál erős bizonyosság csendül ki azokból a szövegekből, amelyek az Isten üdvszerző tettén alapuló reményt fejezik ki (Róm 5,1–11 és 8,24–30). Hasonlóak azok a szövegek, amelyek Isten ítéletét a tettekre vonatkoztatják (2Kor 5,10; Róm 14,20), v. az üdvösséggel kapcsolatos felelősségre (1Kor 10,1–13; Gal 6,7; Kol 3,5) v. az üdvös félelemre (Fil 2,12) figyelmeztetnek. Az ap. felsorol olyan bűnöket, amelyek kizárnak →Isten országából (1Kor 6,9; Gal 5,21; Ef 5,5). Pál elvárja a ker-ektől, hogy az Isten Lelkének segítségével hivatásuknak megfelelően éljenek (Gal 5,16–25) és elfogadják azokat az orvosló büntetéseket, amelyekkel Isten meg akarja tisztítani őket (1Kor 11,32), tehát általában föltételezi, hogy a hívők elérik az üdvösséget. Itt tehát van valamilyen konkrét tört. bizonyosság. A kijelentések közötti feszültséget azzal lehet megoldani, hogy a megigazulásban meglátjuk mind a kegyelemnek, mind a szabad akaratnak a szerepét, ahogy azt a →trienti zsinat kifejtette (D 802, 805, 823). Abszolút bizonyosságunk nem lehet a kegyelmi állapotról, de gyakorlati erős reményünk igen. Isten kinyilvánította üdvözítő akaratát, megadja a szükséges kegyelmet, tehát ha megvan bennem az igyekezet, akkor biztosan a magáénak vall. Luther véleménye az volt, hogy mivel az emberi term. az áteredő bűn következtében megromlott, képtelen a jóra. Ezért csak erősen hinnie kell, hogy Isten Krisztus érdemeiért őt megigazulttá teszi és predestinálja. Akiben megvan ez a bizakodó hit, az annak a jele, hogy Isten neki nem számítja be bűneit, hanem fölmenti. A trienti zsin. szükségesnek tartotta a bűnbánatot, a hitet, a jócselekedeteket és a szentségek használatát, tehát ált. az ember együttműködését. Saját gyarlóságunkból eredhet a bizonytalanság, amit csak a reménnyel ellensúlyozhatunk. G.F.

LThK V:157.